Írásunkban folytatjuk a korábban megkezdett Utálom a tanárom! cikksorozatot. A mostani részben az érzés mögött rejlő okokból szemezgetünk.
Amennyiben kíváncsi vagy első részre, ide kattintva olvashatod el!
Különböző okok, különböző megoldások
Sajnos az “utálom a tanárom helyzet” több szempontból is bonyolult, ezért most csak néhány leegyszerűsített alapproblémát járunk körbe.
a. Az utálat érzése a tanár személyiségéből fakad
Réka nyugodt, higgadt, precíz lány, aki imádja a matematika órákat. Megnyugtatja a tantárgy kiszámíthatósága és ésszerűsége, szívesen hallgatja a tanára kellemesen mély hangján megszólaló szöveges feladatokat. Ezzel szemben hidegrázást kap, ha irodalom következik. Idegesíti a teremben röpködő, apró termetű tanárnő, aki színpadias gesztusokkal és rikácsoló hangon olvassa fel a klasszikusokat. A “mit gondolt a költő?” kérdéstől pedig legszívesebben falnak menne.
Ahogyan az életben bárhol, az iskolában is előfordulhat, hogy olyan tanár sodródik mellénk, akivel személyiségeink különbözősége miatt nem igazán kedveljük egymást (vagy mi őt). Van ilyen. Van, akivel könnyebben megtaláljuk a közös hangot, van akivel kevésbé.
Ebben az esetben nem is feltétlenül utálatról beszélünk.
Amennyiben mindezek mellett nem tapasztalsz kivételezést, igazságtalanságot a tanár részéről, próbáld meg elfogadni őt.
b. Az utálat érzése a másoktól hallott véleményeken nyugszik
A délutáni edzésen Balázs gyakran panaszkodik Áronnak a kémia tanárról, aki túlságosan szigorú és merev, humorérzéke nulla. Minden kémiai elem vegyjelét kívülről kell tudni nála, pedig a kémia nem is érettségi tárgy. Egy évvel később Áron osztályát a Balázst korábban tanító kémia tanár veszi át. A tanévnyitón Áron hosszasan kifejti, hogy miért ők a világ legpechesebb osztálya.
Előfordulhat, hogy egy tanárról a folyosói pletyka, a felsőbb évesek tapasztalatai, a barátok elmondása alapján már azelőtt van benyomásunk, mielőtt kapcsolatba kerülnénk, tanítana minket. Ez teljesen természetes, és általában hajlamosak vagyunk a számunkra közel állók véleményét igaznak tartani.
Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem lehet igazuk, mindössze annyit, hogy a tanárról kialakult véleményünket ez befolyásolhatja. Így aztán a tanórákon főként azokat a dolgokat vesszük észre, amelyek alátámasztják, erősítik a hallottakat.
Ha úgy érzed, ez az eset a te példádnál is fennáll, érdemes végiggondolnod, hogy véleményed mekkora része alapul az előzetesen hallottakon és mekkora részben fakadnak a saját benyomásaidból. Mindezek után próbálj visszaemlékezni, hogy van-e olyan tapasztalat, amely ezek ellen szól?
Ha racionálisan – pro és kontra – körbejártad a dolgot, és úgy érzed, hogy a hallottakat megerősítik a személyes élményeid, mindenképpen érdemes tovább foglalkozni az utálat érzésével és a megoldással. (Erre egy kicsit lejjebb kitérünk.)
c. A tanár külseje, gesztusai, viselkedése nagyon hasonlít egy másik, általad nem kedvelt személyére
Dorka a testnevelés órák előtt idegesen öltözik át. Magas, szálkás izmú tanárnője kísértetiesen hasonlít szigorú és távolságtartó anyai nagymamájára. Rövid barna haja szorosan lapul csontos koponyájára, szája penge vékonyságú. Hosszú ujjával ugyanúgy mutat az ég felé, ahogyan mamája figyelmeztette, ha valami rosszat csinált.
Ez az eset abban hasonlít az előzőben ismertetetthez, hogy a mostani érzésedet, véleményedet is befolyásolhatja valami. Jelen esetben egy másik személyhez kötődő, kapcsolódó érzések, tapasztalatok.
Ez – akárcsak az előzőekben – teljesen rendben van, nincs ezzel semmi gond, pusztán érdemes végigjárni, hogy a korábbi benyomások mennyiben vannak hatással a jelenlegi helyzetre. Éppen ezért az előzőekben ismertetett módon célszerű vizsgálódni.
d. Az utálat érzése egy vagy több élmény, esemény kapcsán alakul ki
Simon gyerekkora óta orvos szeretne lenni, mindene a biológia és a kémia. Egy alkalommal ugyanarra a napra került a történelem és a biológia témazáró. Mindkettőre készült, de a biológiára több időt szánt. A töri dolgozat alatt egy kérdésnél elbizonytalanodott és úgy döntött, előveszi a füzetét. A puskázást a tanár egyből kiszúrta, elvette a dolgozatát és beírta az egyest. Az óra után Simon elnézést kért és elmondta, miért puskázott. Az eset óta a töri tanár majdnem minden órán felelteti, és többször is csalónak nevezi az osztály előtt, sőt olykor azt is megfogalmazza, hogy reméli, Simonból nem lesz orvos, mert a műtét közben is hajlamos lenne előkapni a könyvét, hogy belenézzen, közben a beteg pedig meghalna. Az otthon elkészítendő házi dolgozatára egyest ad, mivel állítja, biztosan nem magától írta (habár korábban nem volt kikötve, hogy tilos segédanyagot használni, és Simon a felhasznált forrásokat meg is jelölte, akárcsak a többiek).
Ez a klasszikus esete a tanár és diák között kialakuló, állandósuló konfliktusnak, amelyből szinte egyenesen következik az utálat, és ezen nem is lepődünk meg.
A példában említett puskázás valóban nem helyes, ezért a dolgozatra adott egyes (amennyiben az iskola ezen szabály szerint jár el) rendben is van. A kialakult helyzetnek itt véget is kellene érnie (az külön plusz pont a diák részéről, hogy még egy bocsánatkérés is elhangzik). De sajnos nem így történt. A személyeskedés, a negatív értelemben vett kivételezés, a kettős mérce alkalmazása már tanári helytelenségnek, hibának számít.
Nem hiába hagytuk utoljára ezt az esetet. Sajnos ennek a kezelése és megoldása a legnehezebb mindkét részről.
Cikkünk harmadik és egyben befejező részében megpróbálunk néhány megoldási javaslattal segíteni.