Kitűnő lett a gyerekem, posztolom is rögtön a bizonyítványát!

Már csak néhány nap van hátra és a korábbi évekhez hasonlóan várhatóan idén is el fogják árasztani a közösségi oldalakat a kitűnő bizonyítványok fényképei. Ennek a jelenségnek a kapcsán osztjuk meg gondolatainkat és tanácsainkat a tanévzárót követő lelkiállapotokról.

Tanárként a tanév vége mindig a legnehezebb időszakok közé tartozik (habár a közelgő nyári szünet mindenképpen javít rajta!). Bármennyire is gondolják azt a diákok és a szülők, egyáltalán nem könnyű év végi osztályzatokat adni! (Persze azt is tudjuk, hogy mindig vannak olyan kollégák, akiknek ez nem okoz hosszas fejtörést, de legtöbbünk komolyan veszi a jegyek funkcióját, vagyis a minél pontosabb visszajelzést a teljesítményről és arról, amit mögötte látunk.)

Amikor a tanév végi zárásokat végezzük, sokszor több dolgot is mérlegelünk, mielőtt beírjuk a naplóba a piros, mindent eldöntő nagy jegyet. Természetesen a legnagyobb súllyal az év során (néhány helyen a második félévben) szerzett szaktárgyi jegyek nyomnak a latba, de – főként két jegy közötti billegésnél – mérlegeljük azt is, hogy a diák évközben a képességeihez mérten milyen eredményt ért el, mennyire küzdött a jobb teljesítményért, a körülmények mennyire tették lehetővé, hogy tanuljon (pl. egy családi krízis, betegség stb.). Olyan ez, mint egy egyensúlyi játék, vannak diákok, akiket motivál, ha megkapják a jobb jegyet, jó érzéssel tölti el őket a visszajelzés, hogy tanáraik látják a fejlődésüket, a szorgalmukat, és nem is élnek vissza ezzel, később még törekvőbbek lesznek. Vannak olyan tanulók, akik ebben az esetben hajlamosabbak ellustulni és később – például gyakran a felvételi, az érettségi időszakában – ez visszaüt, néhányan döbbenten, mások dühösen mérlegelik, hogy nem minden sikerült úgy, ahogyan szerették volna.

De ugorjunk vissza a kiinduló képhez: éppen hazafelé tartunk a tanévzáróról és a telefonunk folyamatosan értesít a legújabb posztokról. A kitűnő bizonyítványok, a harminckét foggal mosolygó szülők, a teljesítményükért akár értékes ajándékokkal megjutalmazott gyerekek képei szinte másodpercenként érkeznek. Ember legyen a talpán (akár szülő, akár gyerek), aki ebben a helyzetben kitalálja, mi is lenne a legcélravezetőbb ebben a helyzetben.

Nézzünk hát néhány leegyszerűsített esetet:

1.Hurrá, kitűnő!

Természetesen mindenki arra vágyik, hogy minden tantárgyból jól teljesítsen, és hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy aki kitűnő, azzal minden rendben: okos, jól terhelhető, kitartó, fejlődőképes és nem utolsó sorban kiegyensúlyozott. Általában így is van, de korántsem biztos, hogy mindenkire igaz.

Amennyiben gyerekünk kitűnő lett, mindenképpen dicsérjük meg, de vegyük figyelembe az egyéni jellemzőit! A korához mérten beszélgessünk vele arról, hogyan értékeli ő a teljesítményét, puhatolózzunk arról, mennyire volt számára megterhelő ezt az eredményt elérni (a túl nehéznek és a túl könnyűnek tartott önértékelés is figyelmeztetés lehet), hogyan érezte magát az iskolában és az iskolán kívül, mennyire jutott ideje arra, hogy feltöltődjön, pihenjen, szórakozzon, kikapcsolódjon.

Azt javasoljuk, hogy az általános dicséretek helyett (Ügyes vagy!, Látod, milyen okos vagy!) objektív szempontokat előtérbe helyezve értékeljük azokat az erőfeszítéseit, cselekedeteit, amelyekkel elégedettek és amelyre büszkék vagyunk. Próbáljunk meg minél konkrétabban fogalmazni.

Semmiképpen sem javasoljuk, hogy a tanévzáró végén rögtön az iskolaudvar egyetlen, legkevésbé megtépázott, néhány virágot hozó bokrát keressük, hogy elé összegyűlve végre elkészíthessük azt a képet (természetesen a nyitott bizonyítvánnyal!), amelyet feltehetünk a Facebookra.

Helyette – ha megtehetjük – töltsünk együtt egy kis időt (mondjuk egy közös vacsora, fagyizás, séta formájában), kapcsolódjunk ki, hangolódjunk rá az előttünk álló nyárra!

2. Bosszantó, egy(-két) négyes, a többi ötös!

Rendszeresen kapunk olyan visszajelzéseket, hogy a gyerek szinte mindenből kitűnő, de egy-két tárgyból mégsem kapta meg a jobb jegyet, ami borzasztóan “elcsúfítja” a bizonyítványt. (Különösen dühíti a szülőket, hogy ha olyan tárgyakból kapnak négyest a csemeték, amelyet “amúgy sem számít” összefoglaló néven emlegetnek – jellemzően a készségtárgyak. Testnevelők, ének és rajztanárok és kedves anyukáik gyakran csuklanak ebben az időben.)

Erre az esetre is azt javasoljuk, amit a fentiekben leírtunk. Beszélgessünk a bizonyítványhoz kapcsolódó dolgokról, kerüljük a négyest adó tanár szidalmazását, helyette inkább a gyerekre koncentráljunk! Néhány év múlva már nem fogunk erre emlékezni, felesleges hát ezen bosszankodni.

Amennyiben azonban úgy látjuk, hogy gyerekünket foglalkoztatja, emészti, hogy bizonyos tárgyakból miért kapott rosszabb jegyet, próbáljunk meg arról beszélni vele, hogy miért esik ez rosszul neki? Sokat készült, mégsem volt elég? Szereti azt a tantárgyat és abból szeretett volna jobban teljesíteni? Nyomasztja, hogy nem mindenből egyformán jeles? stb.

3. Segítség, közepes tanuló a gyerekem!

Az utóbbi néhány évben elvárásként fogalmazódik meg, hogy a gyerek négyes-ötös (de leginkább kitűnő) tanuló legyen. Egyfelől érthető, hiszen a mai oktatási rendszerben nagyon fontos szerepet töltenek be a jegyek; általános iskolában még nem feltétlenül tudjuk, milyen tantárgyra lesz később szükség a pályaválasztásnál stb.

Azonban nem árt figyelembe venni, hogy kevés olyan felnőtt van, aki szerteágazó területeken egyaránt azonosan jó színvonalon teljesít (remekbe szabott szekrénysorokat barkácsol, ragyogóan zongorázik, másfél-két órákat teniszezik kifulladás nélkül, hobbiból verseket ír és olvas, fejből sorolja Dél-Amerika fővárosainak koordinátáit és a legfontosabb bauxit lelőhelyeket, az internet segítsége nélkül, pusztán tanulmányaira támaszkodva latinul besegít a traumatológusnak, hogy éppen milyen izomcsoport húzódott meg a hétvégi maratonfutásnál, és a munkájából kifolyólag pedig vezető pénzügyi elemző).

Ahogyan a felnőtteknek, úgy a gyerekeknek is vannak erősségeik és fejlesztendő területeik, tehát simán előfordulhat, hogy a közepes bizonyítvány tulajdonképpen ennek leképezése.

Ahhoz, hogy ezt el tudjuk dönteni, mindenképp ismernünk kell a gyereket, és célszerű – ahogyan minden más esetben is – beszélgetni vele a bizonyítványról. Próbáljuk meg kideríteni, hogy az eredmények szerinte mennyire tükrözik a képességeit, tudását; tudna-e valamiből jobban teljesíteni, ha igen, most miért nem sikerült, ha nem, mi lehet ennek az oka stb.

4. Úristen, megbukott a gyerek, mi lesz vele?

Amennyiben az év végi bizonyítványban egy-két tantárgyból megbukott a gyerekünk, bizony nem jó érzésekkel indulunk neki a nyári szabadidőnek. És ez alól ő sem kivétel. Bár teljesen természetes, ha dühösek, szomorúak, csalódottak vagyunk (és ezt gyakran a gyereken vezetjük le), mégis arra buzdítanánk a szülőket, hogy ez a nap ne a szidásról, kiabálásról szóljon. Ami megtörtént, azon már úgysem lehet változtatni, inkább a gyerek előtt álló feladatra (pótvizsga, évismétlés) próbáljunk koncentrálni.

Hagyjunk néhány nap “szabadidőt”, mindenkinek fel kell dolgoznia a történteket, közben szerezzük meg a pótvizsga témaköreit (ha kisebb, akkor mi kérjük el, ha nagyobb, gondoskodjon ő erről).

Fontos, hogy a nyárra legyen egy stabil, de alakítható munkarend: mikorra mennyit kell elsajátítani az anyagból (akár fel is szabdalhatjuk kisebb részekre), mennyi a szabadidő, mikor van lehetőség a nyaralásra stb.

A tananyag elsajátítása mellett legalább ugyanannyira fontos annak utánajárni, mi vezetett idáig? Beszélgessünk sokat a gyerekkel, figyeljük meg, hogyan tanul, (ha lehetséges) tegyünk fel konkrét kérdéseket. Ha úgy érezzük, nem tudjuk pontosan diagnosztizálni a probléma okát, kérjünk segítséget.

Semmiképpen se azzal foglalkozzunk, hogy mit fognak szólni a nagyszülők, a barátok, a szomszédok stb., csak a gyerekre koncentráljunk (éppen ezért ne is hasonlítgassuk máshoz, például a testvéréhez, az osztálytársaihoz, a barátaihoz stb.), ha ebben a helyzetben segítünk neki átlendülni, később, hosszú távon mindannyian sokat profitálhatunk belőle!

Mit tanácsolunk tanévzáró utánra?

1.) Ismerjük a gyerekünket!

Ha tisztában vagyunk gyerekünk képességeivel, lehetőségeivel, pontosabban és biztosabban tudunk visszajelzést adni neki a bizonyítványával kapcsolatban, és könnyebben dönthetünk, ha változásra/változtatásra van szükség.

2.) Adjunk lehetőséget az önértékelésre!

Nem feltétlenül aznap kell lerohanni a gyereket ezzel, de amikor úgy érezzük, van lehetőség, próbáljunk beszélgetni vele arról, mit gondol a saját teljesítményéről. Ez mindannyiunk előnyére válhat.

3.) Ne csak a gyerek értékeljen!

Amikor van rá szabadidőnk, gondoljuk át, hogy mi mit tettünk meg azért, hogy az elmúlt tanévben a gyerekünk önmagához képest jól teljesítsen. Volt-e olyan esemény, amely ezt elősegítette vagy hátráltatta?

Semmiképpen se várjuk el, hogy olyan legyen, mint egy robot, mi sem tudunk mindig egyformán jó teljesítményt nyújtani!

4.) Képességeihez mérten értékeljük az elért eredményeket!

Mindig próbáljuk a gyerek saját lehetőségeihez mérni az elért eredményeit, dicsérjük meg ha a vékony testalkatához képest jól teljesített medicinlabda emelgetésből, akkor is, ha csak közepest kapott belőle.

5.) Dicsérjünk, motiváljunk!

A pozitív visszajelzés, a küzdelem elismerése mindig nagyon fontos (többet ér, mintha büntetnénk), ne fukarkodjunk vele!

Jelezzük azt is, ha úgy érezzük, lenne még a gyerekben, amit nem hozott ki magából.

6.) Ne hasonlítgassunk!

Kerüljük el a hasonlítgatást, semmiképpen se példálózzunk gyerekkori önmagunkkal!

7.) Hagyjunk időt a pihenésre, kikapcsolódásra!

A gyerekeknek a nyári szünet a szabadság (minél kisebbek, annál több regenerációra van szükségük, de a tanév közben leterhelt tanulóknak is igénylik a nyári hónapok fesztelen “semmittevését”), ezt tartsuk szem előtt!

Mérlegeljük, hogy valóban szükséges-e a helyesírás gyakorlás, a biológia tananyag ismétlése, a trenírozó matektábor.

Meglehet, hogy igen, de próbáljunk minél több lehetőséget teremteni a kikapcsolódásra, a mentális és testi feltöltődésre.

8.) Ne posztoljunk!

A gyerekekről készült képek közösségi oldalakon való posztolásáról sok elgondolkodtató és megfontolandó tanácsot lehet olvasni a neten, mert nagyon érzékeny terület.

Mi azt javasoljuk, hogy a versengés helyett befelé figyeljünk. Próbáljuk megélni azt a lezáró pillanatot, amikor a tanévet a hátunk mögött hagyva megpihenünk kicsit és ráhangolódunk az előttünk álló közös nyárra.

A posztolást azért sem javasoljuk, mert azok a tanulók, akiknek a bizonyítványa a szülő szerint nem “mutogatható”, érezhetik magukat kevesebbnek, rosszabbnak pusztán attól is, hogy míg barátaik, osztálytársaik érdemjegyei mind láthatóak a neten, az övéi nem, holott lehet, hogy azokért a jegyekért ő bizony becsülettel megküzdött.

Nagyobb jelentősége van ennek, mint gondolnánk, hiszen a gyerekek nagyjából tudják, hogy mit tettek bele, milyenek a képességeik, és ezért mit kaphatnak. És arra van szükségük, hogy ez a belső értékelés (ha reális) összhangban álljon azzal, amit kívülről kapnak, megerősítse őket. Ha nagyon alá vagy fölé megy az osztályzás, az demotiváló lehet. A jó jegyek elértéktelenednek, a rosszabbak érdektelenséget szülhetnek.A (megfelelő) jegy tehát az a jegy, amit a gyerek érdemei szerint kap, mert ezzel az egészséges önértékelés kialakulását segítjük, ami pedig hosszú távon sokkal inkább szolgálja az érdekeit, mint az, hogy “mutogatható” bizonyítványt szerezzen.